Évek óta nem tudtam buszra, vonatra szállni, mert valamitől rettegtem, de nem tudtam, mitől. Ritánál elegendő volt egy alkalom ahhoz, hogy megértsem, miért pont az utazás volt nehéz számomra és már nincs miért félni tőle. A tisztítás után el tudtam hinni, hogy vége és azóta már merek egyedül utazni. Semmi szorongás, csak előtte egy kis drukk. Hálásan köszönöm a segítségedet!
Andi
Szüleim már nem élnek viszont még mindig nagyon nyomasztottak azok a dolgok, amik életükben nem tisztázódtak, ezért fordultam Ritához. Megértettem Apu viselkedését és tiszta szívből megbocsátottam neki. Anyut is jobban megértettem és végre sikerült elengednem a múlt terheit. Mindent köszönök,
Andrea
Az utóbbi években több alkalommal voltam SVT-n különböző élethelyzetekben. Mindig segített, de amiben a leghatékonyabbnak találtam, az, az ingatlan eladás és vétel. 2019-ben a módszer segítségével 2 héten belül kopogtatott a megfelelő vevő, az 5 éve eladásra váró családi házért Mezőkövesden, majd 1 hónapon belül már az egri ingatlan is a birtokomban volt. Két év múlva úgy hozta az élet, hogy Budapestre költöztem. Természetesen újból kértem az SVT segítségét, s rövid időn belül ismét megvolt az eredménye. Ajánlom mindenkinek, aki nagyobb döntés előtt áll, hogy lássa, min mennyi pozitív energia van. Köszönöm Rita! Szeretettel,
dr.K.K.
Évek óta foglalkozom önismerettel, de voltak problémáim (családi, egészségügyi, stb…), amivel nem boldogultam. Rita segítségével meglepően könnyen megoldódtak. Nagyon jó szakember, kedves, figyelmes. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, hogy éljen a segítségével!
Bea
Ritával az elmúlt 2 évben több témában is dolgoztunk együtt és kértem segítséget, ha elakadásban voltam. A közös munka párkapcsolat, önismeret, siker, munka és hivatás témában mindig nagyon szépen egészítette ki a saját folyamataimat és segített abban, hogy komplexebb rálátásom legyen arra, amit addig akadálynak és problémának gondoltam. A szeretet, türelem és a nyugalom, amivel Rita minden alkalommal felém fordult tökéletes nyugvó pontot és menedéket adott nekem, majd az alkalmak során tudtam, jó szakemberhez fordultam segítségért. A segítsége minden alkalommal közelebb hozta nekem a megértést és a türelmet magam és az emberek felé. Legtöbbször online dolgoztunk a távolság miatt, ami nekem nagyon kényelmes volt, ugyanakkor az eredményessége határozottan nem csökkent. Szeretettel és szívből ajánlom őt bárkinek, akit kérdések foglalkoztatnak az életével kapcsolatban, vagy bármilyen területen szeretne és hajlandó fejlődni. Ebben az esetben megtalálta a tökéletes Segítőt.
Ági
Egy nagyon kedves barátnőm ajánlására kerestem fel Ritát, amikor úgy éreztem, hogy az életem minden lehetséges módon megrekedt. Rita építő gondolataival, elgondolkodtató kérdéseivel segített, hogy elinduljak a fejlődésnek egy egészen új útján. A problémákat a gyökerüknél megragadva, az eddigi blokkokat, hiedelmeket feloldva, helyükre építő, támogató gondolatokat, tulajdonságokat ültetve hatalmas segítséget és iránymutatást kaptam Tőle. Sok mindent megértettem, az okokat vizsgálva sok helyzetre igyekszem tudatosan figyelve máshogy reagálni, az oldások segítségével pedig jelentősen kevesebb negatív energia ér. Az életem immár folyik a saját medrében, sőt annyira beindult, hogy már az esküvőnket szervezem.
Linda
Nagyon szeretek együtt dolgozni a Ritával. Kedves hangja, segítőkész lénye, alázatos hozzáállása az emberekhez és a munkájához számomra mindig érezhető. Bármilyen témával kapcsolatban fordulok hozzá, legyen az munka, család, kapcsolatok, egészség, vagy akár érzelmi elakadásról legyen szó, mindig segít tovább lendíteni. Segít a megértésben, a feldolgozásban, elengedésben, kibogozni olyan elakadásokat, helyre tenni olyan traumákat, amiket magam mögött hagyva mehetek tovább életem útján.
Ha úgy érzem, hogy útelágazáshoz érkeztem és bizonytalan vagyok a döntésben vagy ha vannak olyan helyzetek, amelyek eléggé kibillentenek a középpontomból, de akár legyen olyan, amikor úgy érzem, hogy egyszerűen azt látom, hogy semmi nem történik, nem akarnak változni a dolgok, akkor mindig megállok és magamba nézek. Megvizsgálom a helyzetet, az érzéseimet, azt is, hogy mások mit hoznak ki belőlem, mikor érezhettem ezt először, szóval elég sok mindent meg lehet vizsgálni az adott témával kapcsolatban. De a lényeg az, hogy mindig van egy belső motiváció, egy szándék, hogy ebből el akarok mozdulni. És ehhez az egyik legjobb eszköznek az SVT-t tartom.
Így nagy szeretettel tudom ajánlani, hogy bátran próbálja ki, ha valaki ezzel a módszerrel szeretne bármilyen problémáján dolgozni és azt Rita személyében találta meg.
Adrienn
RITA, csupa-csupa nagybetűvel! Megszámlálhatatlan, hogy eddig mennyi útját kereső embernek voltál hozzájárulás az életéhez, akár idősebb, akár fiatalabb korosztályról van szó. Én azért szeretek veled dolgozni, mert sokszor elég egyetlenegy általad feltett kérdés, ami “betalál”, elgondolkodtat. Hetekig töprengek egy problémán és te egy jól irányzott kérdéssel helyreteszed. A kérdésre nem is kell rögtön válaszolni, csak felteszed és az agy elkezd máshogy gondolkodni…… De kérdezni is tudni kell és ez az, amihez megvan a tudásod, érzékenységed. Bátran keresd Ritát, veszteni valód nincs, ha valóban foglalkozni akarsz az adott problémával, az útmutatás-megoldás rádtalál.
Marika
Az én edzőm, akinek mérhetetlenül hálás és büszke vagyok: Rita Rózsavölgyi. Ritával 2014.05.30-a óta dolgozom együtt.
Mi teszi Ritát különlegessé? Mit tanulok tőle?
Miután pár kg-ot az edzőteremben hagytam és megerősödtem, más sportágakat is bevonzottam az életembe: a gyalogtúrázás , majd teljesítménytúrázás és a via ferrata . Ezeket ki sem próbáltam volna, ha nincsenek az edzések. De kipróbáltam és a rendszeres mozgásnak köszönhetően nagyon-nagyon beváltak.
Így az edzések a fogyásomat követően nem értek véget, mert újabb és újabb célokat tűzök ki magam elé.
Rita ebben tökéletes partner, edzőtárs, felkészítő edző. A szakszerű tudásával, segítségével, az erősítő, lazító, nyújtó, egyensúlyfejlesztő gyakorlatokkal több ezres csúcsokra jutottam fel önerőből, évente ezer km-t gyalogolok hegyeken-völgyeken át, eredményesen részt tudok venni 40-70 km-es teljesítménytúrákon, és szó szerint falra mászom örömömben….
Egy kis válogatást kedvenc emlékeimből….., Rita! ezt mind-mind főleg Neked köszönhetem!
Papp Mária
Weboldalunk a megfelelő működés és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket használ.